Samsung SM-G903FZKATTR Készülék újraindítása, Kényszerített újraindítás, Az eszköz visszaállítása

Page 99

Függelék

Az érintőképernyő lassan vagy hibásan reagál

Ha képernyővédő fóliát vagy kiegészítő tartozékot helyez az érintőképernyőre, akkor előfordulhat, hogy az érintőképernyő nem fog megfelelően működni.

Előfordulhat, hogy az érintőképernyő nem működik megfelelően, ha az érintőképernyő megérintése közben kesztyűt visel, vagy ha a keze nem tiszta, illetve ha éles tárggyal vagy az ujjhegyével érinti a képernyőt.

Párás környezetben vagy ha víz kerül rá, előfordulhat, hogy az érintőképernyő nem működik megfelelően.

Az ideiglenes szoftverhibák törléséhez indítsa újra az eszközt.

Győződjön meg róla, hogy az eszköz szoftvere az elérhető legfrissebb.

Amennyiben az érintőképernyő karcos vagy sérült, vigye be a készüléket egy Samsung márkaszervizbe.

A készülék lefagy vagy kritikus hiba történik a rendszerben

Próbálja meg a következő megoldásokat. Ha a probléma nem oldódott meg, vegye fel a kapcsolatot a Samsung szervizközponttal.

A készülék újraindítása

Amennyiben a készülék lefagy vagy összeomlik, akkor be kell zárnia alkalmazásokat vagy újra kell indítania.

Kényszerített újraindítás

Amennyiben a készülék lefagyott és nem reagál, az újraindításhoz tartsa hosszan lenyomva egyszerre a Bekapcsológombot és a Hangerő le gombot legalább 7 másodpercig.

Az eszköz visszaállítása

Amennyiben a fenti módszer nem oldja meg a problémát, állítsa vissza a gyári adatokat.

Az Alkalmazások képernyőn érintse meg a Beállítások Mentés és visszaállítás Gyári adatok visszaállítása ESZKÖZ VISSZAÁLLÍTÁSA TÖRLI MINDET lehetőséget. A gyári alapértékekre visszaállítás előtt készítsen biztonsági másolatot a készüléken tárolt összes fontos adatról.

99

Image 99
Contents Felhasználói kézikönyv Tartalom Függelék Fontos tudnivalók AlapokVíz- és porállóság megtartása Tájékoztató ikonok Az értékesítési doboz tartalma Készülék elrendezése Gomb Művelet Bekapcsolás GombokAz akkumulátor behelyezése AkkumulátorAz akkumulátor eltávolítása Az akkumulátor töltése Az akkumulátor-energiafogyasztás csökkentése Fennmaradó töltési idő megtekintéseEnergiatakarékos mód SIM kártya Ultratakarékos módSIM-kártya behelyezése Távolítsa el a SIM-kártyát Memóriakártya behelyezése MemóriakártyaKészülék be- és kikapcsolása Memóriakártya eltávolításaMemóriakártya formázása Érintőképernyő ÉrintésHosszú érintés Dupla érintés HúzásSzéthúzás és csíptetés SimításKezdőképernyő KezdőképernyőKezdőképernyő üzemmód Elemek hozzáadása Flipboard-tájékoztatóMappák létrehozása Elem áthelyezése és eltávolításaAlkalmazások képernyő Panelek kezeléseElemek mozgatása Mappák létrehozása Ikon Jelentés Állapotjelző ikonokKépernyő lezárása MintaJelszó Az értesítési panel használata Értesítési panelTartalom keresése a készüléken KeresőGyors kapcsolódás Gyorsbeállítási gombok használataCsatlakozás más eszközökhöz Készülékek újrakereséseTartalom megosztása Billentyűzet elrendezésének változtatása SzövegbevitelBillentyűzetkiosztás Beviteli nyelv módosításaKépernyő rögzítése További billentyűzetfunkciókMásolás és beillesztés Egy alkalmazás bezárása Alkalmazások megnyitásaTöbb ablak BevezetőOsztott képernyős nézet További beállítások használata Készülék- és adatkezelés Adatok másolása korábbi készülékrőlAblakméret módosítása Adattovábbítás számítógépről Adat átvitele mobilkészülékrőlKészülék háttértárként való használata Készülék frissítéseFrissítés vezeték nélkül Google-fiók használata Frissítés a Smart Switch használatávalAdatok biztonsági mentése és visszaállítása Samsung fiók használataVészhelyzet üzemmód Gyári adatok visszaállításaVészhelyzet mód kikapcsolása Alkalmazások telepítése Alkalmazások telepítése és eltávolításaGalaxy Apps Play ÁruházAlkalmazások eltávolítása vagy tiltása TelefonAlkalmazások kezelése Hívások kezdeményezéseHívás kezdeményezése zárolt képernyőről Hívások kezdeményezése hívásnaplókból vagy névjegylistákbólNemzetközi hívás kezdeményezése Lehetőségek hívás közben Hívások fogadásaÚj névjegyek létrehozása kézzel NévjegyzékNévjegyek hozzáadása Videohívás közbenMeg a Felvétel a Névjegyzékbe lehetőséget Névjegyek importálásaÜzenetek küldése ÜzenetekÜzenetek megtekintése InternetMailek olvasása MailMail-fiókok beállítása Mail küldéseFényképező Fényképezés alapjaiFényképek vagy videofelvételek készítése Fényképező gyors elindítása Fényképező elindítása a zárolt képernyőnAutomatikus mód Profi módPanoráma Önarckép Széles önarckép Sorozatfelvétel HDR árnyalatgazdagMódok letöltése Fényképezőgép-beállítások GyorsbeállításokFényképezőgép-beállítások Képek és videók megtekintése GalériaTöbb kép vagy videó törlése Intelligens kezelőKépek és videók törlése Kép vagy videó törléseTárhely Gyors optimalizálás funkció használataAz Intelligens kezelő használata AkkumulátorEsemények létrehozása TervezőAz S Health elindítása HealthTeendők létrehozása Az események és feladatok szinkronizálása fiókokkalAz S Health használata További információk Voice Ébresztési parancs használataAz S Voice használata Tanácsok a jobb hangfelismeréshez Nyelv beállításaHangerő beállítása ZenékLejátszás szüneteltetése és folytatása Hangerő beállítása VideóHangjegyzet felvétele HangrögzítőFelvételi mód módosítása Saját fájlokJegyzet Jegyzetek létrehozásaJegyzetek keresése Óra JelzésVilágóra Számológép StopperóraIdőzítő Rádió Az FM rádió hallgatásaRádióállomások keresése Google alkalmazások Hangouts DriveYouTube FotókWi-Fi Csatlakozás Wi-Fi-hálózathozBevezető Wi-Fi Direct Adatok küldése és fogadásaKészülék kapcsolódásának befejezése Párosítás más Bluetooth-készülékekkel BluetoothBluetooth-készülékek párosításának megszüntetése Repülő üzemmódAdatok küldése és fogadása Mobil hotspot használata Mobil hotspot és internetmegosztásAdathasználat MobilhálózatokAdathasználat korlátozása Az NFC funkció használata NFC és fizetésAdatok küldése Fizetések lebonyolítása az NFC funkcióvalNyomtatók beépülő moduljainak hozzáadása Egyéb kapcsolatbeállításokOpciók NyomtatásMirrorLink-kapcsolódás befejezése MirrorLinkTartalom nyomtatása Készülék csatlakoztatása járműhöz MirrorLink révénLetöltésgyorsító AlkalmazásokKijelző Hangok és rezgésekSpeciális funkciók HáttérképTémák Adatvédelem és biztonság Zárolt képernyő és védelemVáltás egyszerű üzemmódra Egyszerű üzemmódSegélykérő üzenetek küldése Elsődleges névjegyek hozzáadásaParancsikonok kezelése Kisegítő lehetőségekFiókok eltávolítása FiókokFiókok hozzáadása Samsung-fiókok regisztrálásaNyelv és bevitel Mentés és visszaállítás Tárhely Dátum és idő Felhasználói kézikönyvAz eszköz névjegye Hibakeresés FüggelékKészülék újraindítása Kényszerített újraindításAz eszköz visszaállítása Hívás közben a hang visszhangos Az akkumulátor gyorsabban lemerül, mint új korában Fénykép minősége gyengébb, mint az előnézeti képen Készülék nem ismeri fel a pillanatnyi helyzetét Védjegyek Szerzői jog
Related manuals
Manual 729 pages 34.63 Kb Manual 104 pages 55.72 Kb Manual 104 pages 41.97 Kb Manual 104 pages 34.29 Kb Manual 105 pages 57.83 Kb Manual 104 pages 58.36 Kb Manual 104 pages 51.2 Kb Manual 104 pages 46 Kb Manual 104 pages 52.43 Kb