Samsung GT-C6712LKAAUT, GT-C6712LKACIT manual Készüléket kizárólag szakemberrel javíttassa

Page 25

A készüléket kizárólag szakemberrel javíttassa.

Ha a javítást nem szakember végzi, az a készülék károsodásával és a gyári jótállás elvesztésével járhat.

A SIM-kártyákat és a memóriakártyákat óvatosan kezelje.

Adattovábbítás, illetve -fogadás közben ne vegye ki a kártyát, mert ez adatvesztéssel vagy a kártya, illetve a készülék károsodásával járhat.

Óvja a kártyákat az erős ütésektől, a statikus elektromosságtól és az egyéb berendezésekből származó elektromos zajtól.

Ne érintse meg a kártya aranyszínű érintkezőit kézzel vagy fémtárgyakkal. Ha szükséges, puha ruhával tisztítsa meg a kártyát.

Biztosítsa a segélyszolgálatok elérhetőségét.

Előfordulhat, hogy bizonyos helyeken vagy körülmények között nem lehet segélyhívást kezdeményezni a készülékről. Mielőtt távoli vagy kevésbé fejlett területekre utazna, tervezze meg a segélyszolgálatok hívásának más módját.

Készítsen biztonsági másolatot a fontos adatokról.

A Samsung nem vállalat felelősséget semmilyen adatvesztésért.

Ne terjesszen szerzői joggal védett tartalmat.

A jogok tulajdonosának írásos hozzájárulása nélkül ne terjesszen másoknak olyan szerzői joggal védett tartalmakat, amelyeket Ön rögzített. Ez a szerzői jogi törvények megsértését jelenti. A gyártó nem vállal felelősséget a felhasználó szerzői jogokkal védett tartalmainak illegális használatából eredő jogi következményekért.

SAR- (Specific Absorption Rate, fajlagos energiaelnyelési érték) tanúsítási információk

A készülék megfelel az Európai Unió (EU) rádió- és távközlési berendezések által kibocsátott, emberre ható rádiófrekvenciás (RF) energiát korlátozó szabványainak. Ezek a szabványok tiltják az olyan mobil eszközök forgalmazását, amelyek túllépik a megengedett 2,0 W/kg energiaelnyelési szintet (más néven fajlagos energiaelnyelési értéket, angol rövidítéssel SAR

– Specific Absorption Rate).

A tesztek során a típusnál mért legnagyobb SAR-érték 0,744 W/kg volt. Normál használat közben a SAR tényleges értéke ennél valószínűleg sokkal alacsonyabb lesz, mert a készüléket úgy tervezték, hogy jeladáskor csak

a legközelebbi bázisállomás eléréséhez szükséges energiát bocsássa ki. A készülék az adásszint lehetőség szerinti automatikus csökkentésével mérsékli a rádiófrekvenciás energiának való általános kitettséget.

25

Image 25
Contents Rövid kezelési útmutató Az utasításban szereplő jelölések Védjegyek Szerzői jogPage SIM-kártya és az akkumulátor behelyezése ÖsszeszerelésPage Az akkumulátor feltöltése Page Kapcsolja ki és be a készüléket HasználatbavételIsmerkedés a készülékkel Gombok Készenléti képernyő ÉrintőképernyőÁllapotjelző ikonok WidgetekTöbb alkalmazás elindítása Alkalmazások megnyitásaGyorsgombok panel Hívás kezdeményezése SzövegbevitelHívás fogadása Szöveges vagy multimédia-üzenetek Üzenetek küldése és fogadásaMail üzenet Csatlakozás az internetre Biztonsági rendszabályok Soha ne használjon sérült töltőt vagy akkumulátort Repülőgépen kapcsolja ki a készüléket Robbanásveszélyes környezetben kapcsolja ki a készüléketHasználjon kihangosítót vagy mikrofonos fülhallgatót Ne használja a készüléket poros, koszos környezetben Tartsa szárazon a készüléketNe tárolja a készüléket lejtős felületen Ne ejtse le a készüléket, és ne üsse neki semminek Ne tárolja a készüléket mágneses tér közelébenBiztosítsa az akkumulátor és a töltő maximális élettartamát Óvja a hallását Amikor beszél a készülékenKészülék tisztítása Készüléket ne fesse be, illetve ne tegyen rá ragasztótHa a kijelző törött vagy repedt, ne használja a készüléket SIM-kártyákat és a memóriakártyákat óvatosan kezelje Készüléket kizárólag szakemberrel javíttassaBiztosítsa a segélyszolgálatok elérhetőségét Készítsen biztonsági másolatot a fontos adatokrólTermék hulladékba helyezésének módszere Jogi nyilatkozat Page GT-C6712 mobiltelefon Mi, aHungarian /2011. Rev
Related manuals
Manual 98 pages 17.05 Kb Manual 96 pages 45.13 Kb Manual 98 pages 46.91 Kb

GT-C6712LKAXEH, GT-C6712LKACOA, GT-C6712RWAXEH, GT-C6712LKACIT, GT-C6712RWACOA specifications

The Samsung GT-C6712, also known as the Samsung Duos, is a dual-SIM mobile phone that showcases Samsung's commitment to innovation and user convenience. Specifically available in two unique color variations, the GT-C6712RWACIT (White) and the GT-C6712LKACIT (Black), this device is designed to cater to diverse consumer preferences.

One of the standout features of the GT-C6712 series is its dual-SIM capability, allowing users to manage two phone numbers simultaneously. This is particularly advantageous for individuals who wish to maintain both personal and work contacts without the hassle of carrying multiple devices. The phone’s user interface is straightforward, enabling seamless switching between SIM cards, making it the ideal companion for frequent travelers or business professionals.

The Samsung GT-C6712 is equipped with a 3.2-inch QVGA touchscreen that offers vibrant colors and responsive touch capabilities, enhancing the overall user experience. The device runs on a proprietary operating system, providing essential functionalities alongside a series of built-in applications, including social networking platforms and multimedia tools.

In terms of performance, the GT-C6712 features a decent camera with a resolution of 3.2 megapixels, allowing users to capture moments with satisfactory clarity. Additionally, it supports video recording, making it versatile for casual videography. The device also includes a range of multimedia features, such as a music player and FM radio, catering to entertainment needs on the go.

Built for connectivity, the GT-C6712 supports Bluetooth for easy file sharing and syncing with other devices. It also includes USB connectivity for data transfer. The phone supports expandable storage via a microSD card slot, allowing users to increase their storage capacity significantly for media and applications.

The battery life of the Samsung GT-C6712 is noteworthy, offering a talk time that ensures extended use without frequent recharging. This is crucial for users who rely heavily on their devices throughout the day.

In conclusion, the Samsung GT-C6712RWACIT and GT-C6712LKACIT are compelling options in the dual-SIM segment, blending functionality, style, and reliability. With essential features that suit both personal and professional lifestyles, this mobile phone is a testament to Samsung's ability to address diverse consumer needs. As technology continues to evolve, the GT-C6712 remains a practical choice for those who value versatility in their mobile devices.