Samsung GT-P1000CWAITV, GT-P1000CWAOMN, GT-P1000CWAMTL, GT-P1000CWAXEH manual Jogi nyilatkozat

Page 52

Jogi nyilatkozat

Az berendezéssel elérhető egyes tartalmak és szolgáltatások harmadik felek tulajdonát képezhetik, és szerzői jogi, szabadalmi, védjegy és/vagy egyéb szellemi tulajdoni oltalom alatt állhatnak. Az ilyen tartalmak és szolgáltatások kizárólag az Ön személyes, nem kereskedelmi használatára állnak rendelkezésre. Tilos bármiféle tartalmat vagy szolgáltatást a tartalom tulajdonosa vagy a szolgáltató által nem jóváhagyott módon használni. Az előbbiek korlátozása nélkül, hacsak a megfelelő tartalom tulajdonosa vagy a szolgáltató kifejezetten azt jóvá nem hagyja, tilos bármilyen módon és bármilyen médián keresztül a jelen eszközben megjelenő bármilyen tartalmat vagy szolgáltatást módosítani, másolni, újra közzétenni, feltölteni, elküldeni, közölni, lefordítani, eladni, ebből származtatott munkákat létrehozni, kihasználni vagy terjeszteni.

„HARMADIK FÉL TULAJDONÁT KÉPEZŐ TARTALMAK ÉS SZOLGÁLTATÁSOK AZ ADOTT ÁLLAPOTUKBAN HASZNÁLHATÓK. A SAMSUNG NEM FELEL AZ ÍGY ELÉRHETŐ, BÁRMELY CÉLBÓL BIZTOSÍTOTT TARTALMAKÉRT ÉS SZOLGÁLTATÁSOKÉRT, SEM KIFEJEZETTEN,

SEM BELEÉRTENDŐEN. A SAMSUNG KIFEJEZETTEN KIZÁRJA BÁRMILYEN BENNE FOGLALT JÓTÁLLÁS FELELŐSSÉGÉT, BELEÉRTVE, DE NEM KORLÁTOZVA A KÖVETKEZŐKRE: KERESKEDELEMRE VONATKOZÓ JÓTÁLLÁS VAGY EGY MEGHATÁROZOTT CÉLRA VALÓ ALKALMASSÁGRA VONATKOZÓ JÓTÁLLÁS. A SAMSUNG NEM GARANTÁLJA A KÉSZÜLÉKEN KERESZTÜL ELÉRT TARTALMAK VAGY SZOLGÁLTATÁSOK PONTOSSÁGÁT, ÉRVÉNYESSÉGÉT, IDŐSZERŰSÉGÉT, JOGSZERŰSÉGÉT VAGY TELJESSÉGÉT, ÉS SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT,BELEÉRTVE A GONDATLANSÁGOT, NEM VONHATÓ FELELŐSSÉGRE, SEM A SZERZŐDÉSSEL KAPCSOLATBAN, SEM AZON KÍVÜL, SEMMIFÉLE KÖZVETLEN VAGY KÖZVETETT, VÉLETLEN, SPECIÁLIS VAGY KÖVETKEZMÉNYES KÁRÉRT, SÉRÜLÉSÉRT, ÜGYVÉDI DÍJAKÉRT, KÖLTSÉGEKÉRT, VAGY BÁRMILYEN MÁS KÁRÉRT, AMELY BÁRMIFÉLE TARTALOMRA VAGY SZOLGÁLTATÁSRA VEZETHETŐ VISSZA, AKÁR EZEKKEL KAPCSOLATOS, VAGY EZEKBEN TARTALMAZOTT INFORMÁCIÓK OKÁN, AKÁR EZEK ÖN VAGY BÁRMELY HARMADIK FÉL ÁLTALI HASZNÁLATÁBÓL ERED, MÉG AKKOR SEM, HA AZ ILYEN KÁROK LEHETŐSÉGÉRE FELHÍVTÁK A FIGYELMÉT.”

Harmadik fél által biztosított szolgáltatások bármikor felmondásra vagy megszakításra kerülhetnek; a Samsung nem állítja és nem garantálja, hogy bármely tartalom vagy szolgáltatás egy adott időszakon keresztül elérhető marad. A harmadik felek a tartalmakat és szolgáltatásokat hálózatokon és továbbító berendezéseken keresztül biztosítják, amelyek felett a Samsungnak nincs ellenőrzése. A jelen kizárás általánosságának korlátozása nélkül a Samsung kifejezetten elhatárolódik minden felelősségtől vagy kötelezettségtől az eszközön keresztül elérhető bármely szolgáltatás vagy tartalom megszakítására vagy felfüggesztésére vonatkozóan.

A Samsungot semmiféle felelősség és kötelezettség nem terheli a tartalmakhoz és szolgáltatásokhoz kapcsolódó ügyfélszolgáltatások tekintetében. A tartalomhoz vagy szolgáltatáshoz kapcsolódó minden kérdéssel vagy igénnyel közvetlenül az adott tartalom vagy szolgáltatás szolgáltatójához kell fordulni.

52Biztonsági rendszabályok

Image 52
Contents Rövid kezelési útmutató Az útmutató használata Fontos tudnivalókAz útmutató használata Az utasításban szereplő jelölések Szerzői jog VédjegyekAz útmutató használata Divx VIDEO-ON-DEMAND Szolgáltatásról Tartalom ÖsszeszerelésEbook-ok olvasása Wi-Fi használata Biztonsági rendszabályok Összeszerelés KicsomagolásAz akkumulátor feltöltése 12 ÖsszeszerelésSIM kártya behelyezése 14 Összeszerelés Külön beszerezhető memóriakártya behelyezése ››A memóriakártya eltávolítása LehetőségetNyissuk ki a memóriakártya nyílásának fedelét Finoman nyomja meg a kártyát, hogy a rögzítése kioldjon››A memóriakártya formázása Használatbavétel Készülék be- és kikapcsolása››Átváltás Repülő üzemmódba ››Váltás Csendes üzemmódraIsmerkedés a készülékkel ››A készülék elrendezéseHasználatbavétel Az érintőképernyő használata ››GombokHasználatbavétel Kezdőképernyő ismertetése ››Az érintőképernyő elforgatása››Az érintőképernyő lezárása és feloldása ››Elemek felvétele a kezdőképernyőre››Elemek mozgatása a kezdőképernyőn ››Elemek eltávolítása a kezdőképernyőről››Parancsikon létrehozása alkalmazáshoz ››A gyorsgombokat tartalmazó panel használata››Alkalmazások rendezése Alkalmazások megnyitása››Legutóbbi alkalmazások megnyitása Készülék testreszabása ››A feladatkezelő használata››A kijelző nyelvének módosítása Kiválasztása lehetőséget››A kezdő- és menüképernyők háttérképének kiválasztása ››A dátum és az idő beállítása››A kijelző fényerejének beállítása ››Képernyőzár beállítása ››SIM-kártya zárolásaSzövegbevitel ››Váltás a szövegbeviteli módok között››Szöveg bevitele a Swype billentyűzet segítségével Használatbavétel ››Szövegbevitel a Samsung billentyűzettel Csatlakozás az internetre Weblapok böngészése Kedvenc weblapok megjelölése könyvjelzővelEbook-ok olvasása Wlan funkció bekapcsolása Wi-Fi használataWLAN-hálózat keresése és csatlakozás hozzá Bluetooth használata Bluetooth funkció aktiválásaMenüpontot Eszközök keresése lehetőségetCsatlakoztatás számítógéphez Csatlakoztatás a Samsung Kies program segítségévelSzinkronizálás Windows Media Playerrel Csatlakoztatás háttértárként Biztonsági rendszabályok Ne törje meg és ne sértse meg a tápkábeltBiztonsági rendszabályok Robbanásveszélyes környezetben kapcsolja ki a készüléket Repülőgépen kapcsolja ki a készüléketHasználjon kihangosítót vagy mikrofonos fülhallgatót Ne használja a készüléket poros, koszos környezetben Tartsa szárazon a készüléketNe tárolja a készüléket lejtős felületen Ne tárolja a készüléket mágneses tér közelében Ne ejtse le a készüléket, és ne üsse neki semminekNe használjon vakut emberek vagy állatok szeme közelében Biztosítsa az akkumulátor és a töltő maximális élettartamátAmikor beszél a készüléken Óvja a hallásátNe fesse be a készüléket Készülék tisztításaHa a kijelző törött vagy repedt, ne használja a készüléket Készüléket kizárólag szakemberrel javíttassaSIM-kártyákat és a memóriakártyákat óvatosan kezelje Biztosítsa a segélyszolgálatok elérhetőségétTermék hulladékba helyezésének módszere Jogi nyilatkozat Megfelelőségi Nyilatkozat Kies PC Sync telepítése
Related manuals
Manual 82 pages 51.25 Kb Manual 30 pages 61.46 Kb Manual 93 pages 32.98 Kb Manual 93 pages 41.31 Kb Manual 28 pages 63.86 Kb Manual 56 pages 42.34 Kb Manual 132 pages 34.21 Kb Manual 76 pages 60.12 Kb Manual 130 pages 2.01 Kb Manual 94 pages 27.01 Kb Manual 96 pages 63.02 Kb Manual 84 pages 47.82 Kb Manual 78 pages 58.26 Kb Manual 52 pages 10.85 Kb Manual 32 pages 33.04 Kb Manual 91 pages 12.79 Kb Manual 91 pages 51.77 Kb Manual 81 pages 58.7 Kb Manual 77 pages 34.82 Kb Manual 52 pages 57.77 Kb Manual 80 pages 57.54 Kb Manual 54 pages 5.1 Kb Manual 95 pages 11.13 Kb Manual 82 pages 47.9 Kb Manual 30 pages 49.36 Kb Manual 58 pages 13.59 Kb Manual 28 pages 39.38 Kb Manual 80 pages 3.15 Kb Manual 79 pages 51.83 Kb Manual 95 pages 53.33 Kb Manual 77 pages 21.57 Kb

GT-P1000CWAAUT, GT-P1000CWAVDH, GT-P1000CWAMTL, GT-P1000CWAO2C, GT-P1000CWADRE specifications

The Samsung GT-P1000, commonly known as the Galaxy Tab, marked a significant milestone in the evolution of mobile computing when it was released. This tablet was part of Samsung's pioneering efforts to create a versatile device that combined the best features of smartphones and laptops, catering to a growing market for portable entertainment and productivity solutions.

One of the main features of the GT-P1000 is its sleek and lightweight design, which makes it extremely portable. Weighing just over 380 grams, the Galaxy Tab can easily be carried in a bag or held in one hand, allowing users to enjoy media consumption, browsing, and communication on the go. The device boasts a 7-inch TFT capacitive touchscreen display with a resolution of 1024 x 600 pixels, providing vibrant colors and decent viewing angles for enjoying videos, games, and ebooks.

Powering the GT-P1000 is a 1 GHz ARM Cortex-A8 processor, coupled with 512 MB of RAM, which ensures smooth performance for a variety of applications. This tablet runs on Android 2.2 Froyo, allowing users to access the Google Play Store and download a wide array of apps tailored for various purposes, including productivity tools, games, and social media platforms.

In terms of connectivity, the Galaxy Tab offers multiple options, including Wi-Fi and optional 3G support, facilitating seamless internet access whether at home or on the move. The integration of Bluetooth technology also enables quick file transfers and connections with other devices, such as headphones or speakers.

The tablet features a front-facing camera for video calls and a rear camera for capturing moments on the go, though the megapixel counts are modest by today’s standards. Storage options include 16GB, 32GB, and the possibility of expansion via a microSD card slot, allowing users to manage their media library effectively.

Battery life is another strong point of the GT-P1000, with a 4000 mAh Lithium-ion battery providing ample usage time for daily tasks, entertainment, and browsing. Overall, the Samsung GT-P1000 laid the groundwork for future tablets, integrating essential features that balanced performance, portability, and connectivity in a user-friendly device.