A HARMADIK FÉL ÁLTAL BIZTOSÍTOTT TARTALOM A "JELEN ÁLLAPOTÁBAN" KERÜL KIADÁSRA. A SAMSUNG SEMMIFÉLE GARANCIÁT NEM VÁLLAL A TARTALOMRA VAGY A SZOLGÁLTATÁSOKRA VONATKOZÓAN, LEGYEN AZ KIFEJEZETT VAGY BELEÉRTETT, SEMMILYEN CÉLRA. A SAMSUNG KIFEJEZETTEN VISSZAUTASÍT BÁRMIFÉLE GARANCIÁT BELEÉRTVE, DE NEM KIZÁRÓLAGOSAN A FORGALOMBA HOZHATÓSÁGRA, VAGY ADOTT CÉLRA ALKALMAZHATÓSÁGRA VONATKOZÓ GARANCIÁKAT. A SAMSUNG NEM GARANTÁLJA A KÉSZÜLÉKKEL MEGJELENÍTHETŐ TARTALMAK VAGY SZOLGÁLTATÁSOK PONTOSSÁGÁT, ÉRVÉNYESSÉGÉT, IDŐBELISÉGÉT, LEGÁLISSÁGÁT VAGY TELJESSÉGÉT, ÉS NEM FELELŐS SEMMIFÉLE KÁROKÉRT, SZERZŐDÉSES TEVÉKENYSÉG, GONDATLANSÁG, VAGY EGYÉB JOGSÉRELEM ALAPJÁN, AMELYEK A TARTALMAK VAGY SZOLGÁLTATÁSOK HASZNÁLATÁVAL VAGY MŰKÖDÉSÉVEL KAPCSOLATBAN FELMERÜLHETNEK, BELEÉRTVE A KÖZVETLEN, KÖZVETETT, VÉLETLEN, SPECIÁLIS VAGY KÖVETKEZMÉNYES KÁRT, ÜGYVÉDI DÍJAKAT, KÖLTSÉGEKET, VAGY MÁS KÁROKAT, AMELYEK AZ ÖN VAGY HARMADIK FÉL ÁLTALI HASZNÁLATBÓL EREDNEK, MÉG AKKOR SEM, HA A FELEK TUDATÁBAN VOLTAK, HOGY ILYEN KÁROK KELETKEZHETNEK

A harmadik fél által biztosított szolgáltatások bármikor megszakadhatnak, és a Samsung semmilyen kinyilatkoztatást nem tesz és nem vállal garanciát arra, hogy a tartalmak vagy szolgáltatások bármeddig is elérhetők lesznek. A tartalmakat és szolgáltatásokat harmadik felek biztosítják olyan hálózatokon és módszerekkel, amelyek felett a Samsungnak nincs irányítási joga. A felelősség kizárásának korlátozása nélkül, a Samsung kifejezetten kizárja a felelősséget a készülékkel elérhető bármilyen tartalom vagy szolgáltatás elérhetetlenségére vagy felfüggesztésére vonatkozóan.

A Samsung nem felelős a tartalmakkal vagy szolgáltatásokkal kapcsolatos ügyfélszolgálatért. A tartalmakkal vagy szolgáltatásokkal kapcsolatos kérdéseket vagy kéréseket közvetlenül az adott tartalomszolgáltató felé kell intézni.

Licenc

A Dolby Laboratories licence alapján gyártva. A Dolby és a kettős D szimbólum a Dolby Laboratories védjegyei.

• A DTS szabadalmakkal kapcsolatban lásd: http://patents.dts.com. Gyártva a DTS Licensing Limited licencengedélyével. A DTS, a DTS-HD, a Szimbólum és a DTS és a Szimbólum együtt, valamint a DTS-HD Master Audio a DTS, Inc. © DTS, Inc. bejegyzett védjegye illetve védjegye. Minden jog fenntartva.

DivX

-- Ez a DivX Certified® tanúsított készülék szigorú tesztelésen esett át, hogy képes-e a DivX® videók lejátszására.

-- A megvásárolt DivX filmek lejátszásához először regisztrálja a készüléket a vod.divx.com címen. A regisztrációs kódot a készülék beállítási menüjében a DivX VOD pontban találja.

-- DivX Certified® DivX® videók lejátszására HD 1080p-ig, prémium tartalmakat is beleértve.

-- A DivX®, DivX Certified® és a kapcsolódó emblémák a DivX, az LLC. védjegyei és használatuk licenc alapján történik.

-- A készüléket a következő USA szabadalmak védik: 7 295 673; 7 460 668; 7 515 710; 7 519 274. -- Ez az eszköz támogatja a DivX Plus Streaming® formátumot a HD filmek és TV-műsorok

megtekintéséhez fejlett funkciókkal (feliratok több nyelven, több hangsáv, fejezet, folyamatos előre/ hátratekerés stb.) az eszközön.

07 Függelék

61 Magyar

Page 61
Image 61
Samsung BD-J7500/EN manual Licenc

BD-J7500/EN specifications

The Samsung BD-J7500/EN is a high-performance Blu-ray player that exemplifies Samsung's commitment to delivering an immersive viewing experience. This model is part of the brand's lineup of advanced home entertainment devices and is designed to cater to the needs of movie enthusiasts and tech-savvy users alike.

One of the defining features of the BD-J7500/EN is its 4K Ultra HD upscaling capability. This technology allows the player to enhance standard Blu-ray and DVD content to near-4K resolution, providing sharper and more detailed images. The result is an eye-catching visual experience that makes the most of your high-definition display.

The player boasts Smart Hub functionality, giving users access to a wide range of streaming services such as Netflix, Hulu, and YouTube. The intuitive interface makes it easy to navigate between apps, and the built-in Wi-Fi allows for seamless connectivity. Whether you're in the mood for a classic film or the latest series, the BD-J7500/EN keeps you connected to your favorite content.

In terms of audio performance, the BD-J7500/EN supports high-definition audio formats, including Dolby TrueHD and DTS-HD Master Audio. This support ensures that viewers experience the full range of sound quality that modern films and music have to offer. In combination with HDMI outputs, users can connect to sound systems for an enhanced audio experience.

Another notable characteristic of the BD-J7500/EN is its sleek, modern design. The player features a compact form factor that fits well into any entertainment setup. The front panel includes a disc tray and essential control buttons, while the rear panel offers multiple connectivity options, such as HDMI, USB, and Ethernet ports.

For those who appreciate physical media, the BD-J7500/EN supports a variety of disc formats, including Blu-ray 3D, enabling 3D movies to be enjoyed at home. The player’s ability to decode and play content from various formats ensures versatility, catering to a wide range of watching preferences.

In summary, the Samsung BD-J7500/EN is a standout Blu-ray player that combines advanced upscaling technology, Smart Hub streaming capabilities, and high-definition audio formats to create a comprehensive home entertainment package. Whether you are watching the latest blockbuster or enjoying classic films, this player is designed to elevate your viewing experience to new heights. With its stylish design and robust feature set, the BD-J7500/EN is an excellent addition to any media room.