Samsung GT-I5800DKAVDH, GT-I5800CWAOMN manual Védje a sérülésektől az akkumulátort és a töltőt

Page 110

Védje a sérülésektől az akkumulátort és a töltőt

Ne tegye ki az akkumulátort extrém hőmérsékleti hatásoknak (0° C alatt vagy 45° C felett).

Az extrém hőmérsékletek a készülék károsodását okozhatják, valamint jelentősen csökkenthetik a készülék valamint az akkumulátor élettartamát.

Ügyeljen rá, hogy az akkumulátor ne érintkezzen fémtárgyakkal, mivel így rövidzárlat jöhet létre az akkumulátor + és – érintkezője között, ezáltal átmeneti vagy tartós akkumulátorsérülést okozva.

Soha ne használjon sérült töltőt vagy akkumulátort.

Kezelje a készüléket óvatosan és körültekintően

A készüléket ne szerelje szét, mert fennáll az áramütés veszélye.

Ügyeljen rá, hogy a készüléket ne érje víz – a folyadékok súlyos károsodást okozhatnak benne, és megváltoztatják a készüléket belsejében lévő, nedvesség okozta károsodást jelző címke színét. A telefon beázása (folyadékok) hatására a gyártói garancia érvényét vesztheti.

A mozgó alkatrészek károsodásának megakadályozása érdekében kerülje a készülék poros, piszkos helyen való használatát, tárolását.

A készüléke bonyolult elektronikus eszköz – a súlyos károsodás elkerülése érdekében óvja az ütésektől és durva kezeléstől.

Ne fesse be készüléké, mivel a festék eltömítheti a telefon mozgó alkatrészeit és gátolhatja a megfelelő működést.

Ha készülékébe vaku vagy fotófény van beépítve, kerülje a gyermekek és állatok szeméhez közel kerülést.

Telefonja mágneses hatásoktól károsodhat. Ne használjon mágneszáras tokokat vagy egyéb kiegészítőket, és ne hagyja készülékét huzamosabb ideig mágneses mező hatókörében.

Kerülje az egyéb elektronikai berendezésekkel való interferenciát

A készülék rádiófrekvenciás (RF) jeleket bocsát ki, amelyek interferenciába kerülhetnek az árnyékolatlan vagy nem megfelelően árnyékolt elektromos berendezésekkel, például szívritmusszabálszókkal, hallókészülékekkel, valamint

a járművekben vagy otthon található egészségügyi berendezésekkel. Az esetlegesen tapasztalt interferencia- problémák megoldásával kapcsolatban vegye fel a kapcsolatot az elektronikai készülék gyártójával.

110Biztonsági és használati információk

Image 110
Contents Felhasználói kézikönyv Kézikönyvben szereplő jelölések Kézikönyv használataJelentése a bekapcsoló gomb Szerzői jogi információkÜzenet menüpontot jelentése Üzenetek, majd Új üzenet Divx Videóról Pat ,295,673Információk keresése a Google Search TartalomAz érintőképernyő és a billentyűk lezárása TartalomInternet KommunikációBeállítások 101107 101Hibakeresés 102 115SIM-kártya és az akkumulátor behelyezése ÖsszeszerelésKicsomagolás ÖsszeszerelésSIM-kártya és az akkumulátor behelyezése 10 ÖsszeszerelésAz akkumulátor feltöltése Helyezze be az akkumulátort Tegye vissza a hátlapotCsatlakoztassa a töltő nagyobbik végét a fali aljzatba ››Töltés a töltővel››Töltés számítógépes adatkábellel 12 ÖsszeszerelésKülön beszerezhető memóriakártya behelyezése Nem pattan ››A memóriakártya eltávolítása››A memóriakártya formázása 14 ÖsszeszerelésKülön beszerezhető szíj felcsatolása Telefon be- és kikapcsolása HasználatbavételIsmerkedés a készülékkel ››A készülék elrendezése››Gombok Beszédcélú hívás zajlik ››Állapotjelző ikonokIkon Leírás Nincs behelyezve SIM- vagy USIM-kártyaAz érintőképernyő használata Használatbavétel ››Elemek mozgatása a készenléti képernyőn Készenléti képernyő ismertetése››Elemek felvétele a készenléti képernyőre Látható››Elemek eltávolítása a készenléti képernyőről ››A gyorsgombokat tartalmazó panel használataAlkalmazások megnyitása ››Alkalmazások rendezéseKészülék testreszabása ››A készenléti képernyő háttérképének Kiválasztása ››A csengőhang módosítása››Az ablakváltási animációk bekapcsolása ››A kijelző fényerejének beállításaVálassza a Megerösit lehetőséget ››SIM-kártya zárolásaVálassza a Folytat lehetőséget Írja be a PIN-kódot, majd válassza az OK lehetőséget››Billentyűzet típusának módosítása Szövegbevitel››A mobilkövető bekapcsolása ››Szöveg bevitele a Swype billentyűzet segítségével››Szövegbevitel a Samsung billentyűzettel Kijelölést ››Szöveg másolása és beillesztéseÉrintse meg hosszan a szövegbeviteli mezőt Érintse meg hosszan a kijelölt szöveget››Alkalmazás eltávolítása Alkalmazások letöltése az Android Market webhelyről››Alkalmazás telepítése ››A kiszolgálón levő fiók beállítása Fájlok letöltése az internetrőlAdatok szinkronizálása Fájlok letöltése az internetrőlVálasszon egy fiókot Információk keresése a Google Search segítségével››Adatok kézi szinkronizálása ››Hívás kezdeményezése és fogadása KommunikációTelefonálás Kommunikáció››A mikrofonos fülhallgató használata Hívás elutasítása››Hívás közben használható lehetőségek ››A nem fogadott hívások megtekintése és tárcsázása››Kiegészítő szolgáltatások használata → Automatikus elutasítás lehetőségetBeállítást a rendszer továbbítja a hálózatra ››Hívásnaplók megtekintéseVálasszon ki egy helyzetet Hívásnaplók típus szerint szűrve tekinthetők megVálassza az Üzenetek → Új üzenet lehetőséget Üzenetek››Szöveges üzenet küldése Válassza a Névj. lehetőségetMásolás telefonra lehetőséget ››Szöveges vagy multimédiás üzenet megtekintéseAz üzenet elküldéséhez válassza a Küldés parancsot ››E-mail küldése Google Mail››Hangposta meghallgatása ››E-mailek megtekintése››E-mail fiók beállítása Mail››Az e-mailek rendszerezése címkékkel Másolat vagy Titkos másolat mezőt ››E-mail megtekintéseKövesse a képernyőn megjelenő utasításokat ÜzenethezAz üzenet továbbításához válassza a → Tov.küld parancsot Talk››Ismerősök felvétele a barátok listájára Kommunikáció ››Fényképezés SzórakozásFényképező SzórakozásTovábbi fényképek megtekintéséhez lapozzon jobbra vagy balra 46 Szórakozás››Fényképezés Mosoly felvétele üzemmódban → Mosoly felvétele lehetőséget››Egyesített fénykép készítése ››Sorozatfelvétel készítése››Panorámakép készítése 48 Szórakozás››Mozgást ábrázoló fénykép készítése ››A fényképezőgép beállításainak Testreszabása50 Szórakozás Vezeték nélküli hálózatokHasználata lehetőséget Visszaállítása ››Videó készítéseOpció Művelet Visszaállítás 52 Szórakozás Hangerő beállítása VideókMegjelenítse az elkészített videót 54 Szórakozás Galéria››Használható fájlformátumok ››Képek és videók megosztása ››Fényképek megtekintése››Videofelvétel lejátszása Válasszon egy mappát››Zenelejátszás Zenelejátszó››Zenefájlok felvétele a telefonra 56 SzórakozásVagy megérintve 58 Szórakozás ››Lejátszási lista létrehozása››Dalok hozzáadása a gyorslistához Hangszínszabályozó-típus FM rádió››Az FM rádió hallgatása Kiválasztása››Rádióállomás automatikus mentése 60 Szórakozás››Az FM rádió beállításainak testreszabása ››Új névjegy létrehozása Személyes adatokNévjegyek Importálás exportálás lehetőséget››Saját névjegykártya létrehozása ››Névjegy keresése››Gyorshívószám beállítása Görgessen felfelé vagy lefelé a névjegyzékben››Névjegyek másolása ››Névjegyek beolvasása a közösségi fiókokból››Csoport létrehozása a nevekből ››Esemény létrehozása Naptár››A kommunikációs napló megtekintése ››Események megtekintése››Új jegyzet létrehozása Jegyzet››Esemény jelzésének kikapcsolása Adott dátumhoz tartozó események megtekintése››Hangjegyzet felvétele Hangrögzítő››Jegyzetek megtekintése ››Hangjegyzet lejátszása ››Weblapok böngészése InternetInternet Weblapokon a következő gombokkal mozoghatEgyebek → Oldalt megoszt lehetőséget Válassza az Új ablak lehetőségetAz aktív ablakok megtekintéséhez nyomja meg a Válassza a Internet lehetőséget ››Információk keresése hanggal››A kedvenc weblapok megjelölése könyvjelzővel → Könyvjelzők lehetőségetTöbb weblapot is megnyithat, és váltogathat közöttük ››Több weblap megnyitása››RSS-hírcsatornacím felvétele Az új ablakban nyisson meg egy újabb weblapot››A térképnézet megváltoztatása LayarMaps ››Keresés a térképenEgyebek → Clear Map lehetőséget ››Konkrét hely keresése››Útvonalterv kérése konkrét címhez Válasszon egy videót a listáról YouTube››Videók megtekintése Készüléket balra››Videók feltöltése Napi tájékoztató››Videók megosztása Keressen egy fájlt, és töltse le a készülékre . o MarketSamsung Apps Csatlakozás Bluetooth››A Bluetooth vezeték nélküli szolgáltatás bekapcsolása CsatlakozásNaptárbejegyzést, jegyzetet vagy médiafájlt ››Bluetooth-kompatibilis készülékek keresése és párosításaVálasszon ki egy eszközt Kompatibilis eszközt››WLAN hálózat keresése és csatlakozás hozzá Wi-Fi››A Wlan funkció bekapcsolása AllShare ››WLAN kézi hozzáadásaKészüléken ››Fájlok lejátszása más DLNA-kompatibilis eszközön››Mások fájljainak lejátszása a saját Kiválasztott lejátszó megkezdi a lejátszást Számítógépes kapcsolatok››Csatlakoztatás a Samsung Kies program segítségével ››Szinkronizálás a Windows Media Player programmal ››Csatlakoztatás háttértárként››A készülék vezeték nélküli modemként való használata Beállítások →Internet számítógépen lehetőséget››Új hangjelzés beállítása EszközökÓra ››A hangjelzés leállítása››A visszaszámláló időzítő használata ››Világóra létrehozása››A stopperóra használata ››Számítási műveletek végzése KalkulátorSaját fájlok ››Számítási előzmények megtekintéseVálassza a Dokumentumok lehetőséget ThinkFree Office››Új dokumentum létrehozása ››Dokumentumok kezelése online ››Névjegy felhívása hangtárcsázással HangtárcsázóHangos keresés ››Alkalmazás megnyitásaVálassza az Üzenet küldése lehetőséget Write and goVálassza a Write and go lehetőséget Az Frissítés állapota lehetőségetVezeték nélküli és hálózati BeállításokBeállítások menü megnyitása ››Összes hívás Hívásbeállítások››Szinkronizálás ››Hanghívás››Hangposta Hangok és kijelző››Fixlistás számok 96 Beállítások Hely és biztonságSIM-kártya zár beállítása Fejlesztés AlkalmazásokSúgó a mobilkövető funkció súgójának elérése SD-kártya és telefon tárhely Fiókok és szinkronizálásVédett adataim 98 Beállítások››Területi beállítások kiválasztása KeresésTerületi és szövegbeállítások ››Beviteli mód kiválasztása100 Beállítások ››Samsung billentyűzetÍrás nyelve Szövegbeviteli nyelv kiválasztása Dátum és idő Kisegítő lehetőségekSzövegfelolvasó Telefon névjegyeHibakeresés HibakeresésBeszélgetések megszakadnak Készülék lefagy vagy súlyos hibákat produkálKészülék forró Másik fél nem hallja, amit mondRossz a hangminőség Zenefájlok megnyitásakor hibaüzenetek jelennek meg Fényképezőgép bekapcsolásakor hibaüzenetek jelennek megAz FM rádió bekapcsolásakor hibaüzenetek jelennek meg Készülék nem talál meg egy másik Bluetooth- eszközt Biztonsági és használati információk Óvja hallásátRobbanásveszélyes környezetben kapcsolja ki a készüléket Biztonsági és használati információkTartsa be a biztonsági figyelmeztetéseket és előírásokat Ha a képernyő törött vagy repedt, ne használja a készüléketVezetés közben első a biztonság Kizárólag hivatalos Samsung tartozékokat használjonVédje a sérülésektől az akkumulátort és a töltőt SIM-kártyát vagy a memóriakártyát óvatosan kezelje Készüléke normál helyzetben használjaBiztosítsa az akkumulátor és a töltő maximális élettartamát Biztosítsa a segélyszolgálatok elérhetőségétTermék hulladékba helyezésének módszere Weee Elektromos és elektronikus berendezések hulladékaiTermékhez tartozó akkumulátorok megfelelő ártalmatlanítása Jogi nyilatkozatBiztonsági és használati információk 101 Bluetooth 78 Dlna 81 számítógép 83 WLAN Index Feloldóminta 25 használat 19 lezárás Üzemmódban  Állomások mentése 60 hallgatás Internet Samsung Kies  SIM-kártya Windows Media Player programmal 84 webfiókokkal Megfelelőségi Nyilatkozat Kies PC Sync telepítése
Related manuals
Manual 58 pages 24.27 Kb Manual 64 pages 4.57 Kb Manual 63 pages 20.9 Kb Manual 63 pages 35.18 Kb Manual 58 pages 7.43 Kb Manual 137 pages 52.91 Kb Manual 138 pages 43.93 Kb Manual 128 pages 12.25 Kb Manual 60 pages 45.94 Kb Manual 66 pages 13.39 Kb Manual 140 pages 59.85 Kb Manual 140 pages 31.86 Kb Manual 134 pages 27.48 Kb Manual 118 pages 36.05 Kb Manual 138 pages 35.56 Kb Manual 124 pages 51.93 Kb