Hogyan kell ezt a füzetet használni?

A mikrohullámú sütő Használati utasítása sok hasznos információt tartalmaz a mikrohullámú sütőről:

Biztonsági óvintézkedéseket

A megfelelő tartozékokat és edényzetet

Hasznos főzési tanácsokat.

E Használati utasítás elején található a sütő és a sütő vezérlőpaneljének ábrája, ezek segítségével ön könnyebben megtalálhatja az egyes tartozékokat és kezelőgombokat.

A sütő beállítását lépésről-lépésre ismertető magyarázatoknál az alábbi szimbólumok szerepelnek:

  

Figyelmeztetés Megjegyzés Vigyázat!

ÓVINTÉZKEDÉSEK A TÚLZOTTAN NAGY MÉRTÉKŰ

MIKROHULLÁMÚ ENERGIA ESETLEGES KÁROS HATÁSÁNAK ELKERÜLÉSÉHEZ

Az alábbi biztonsági óvintézkedések betartásának elmulasztása a mikrohullámú energia besugárzásából származó balesetet eredményezhet.

(a)Ne kísérelje meg üzemeltetni a sütőt nyitott ajtóval vagy hatástalanított biztonsági reteszekkel vagy úgy, hogy bármilyen tárgyat a biztonsági retesz nyílásaiba helyez.

(b)Ne helyezzen semmit a sütő ajtaja és homlokfelülete közé, ne hagyja, hogy étel- vagy tisztítószer-maradék rakódjon le a tömítőfelületekre. Ügyeljen az ajtó és az ajtótömítés felületének tisztaságára. Használat után először nedves, majd ezután puha, száraz ronggyal törölje le a felületeket.

(c)Ha megsérült a sütő, ne üzemeltesse azt addig, amíg meg nem javíttatta a gyártó által felkészített szakemberrel. Különösen fontos, hogy a sütő ajtaja megfelelően záródjon, és ne sérüljenek meg a következő elemek:

(1)Ajtó (görbülés)

(2)Ajtózsanérok (törés vagy kilazulás)

(3)Ajtótömítés és tömítőfelületek

(d)A sütőt csak a gyártó által betanított, megfelelő képesítéssel rendelkező mikrohullámúkészülék-szerelő javíthatja vagy állíthatja be.

Biztonsági előírások

FONTOS BIZTONSÁGI UTASÍTÁSOK

HU

OLVASSA EL FIGYELMESEN, ÉS ŐRIZZE MEG, HOGY KÉSŐBB IS FEL TUDJA HASZNÁLNI.

Mielőtt ételt vagy italt készítene a mikrohullámú sütőben, ellenőrizze, hogy az alábbi biztonsági óvintézkedések megtörténtek-e.

Csak olyan konyhai eszközöket használjon, amelyek mikrohullámú sütőkhöz használhatók;

NE használjon semmilyen fém edényt, arany vagy ezüst szegéllyel díszített edényt, nyársakat, villákat stb.

A papír- vagy műanyag zacskók lezárására használt drótokat távolítsa el. Ok: Elektromos kisülés következhet be, ezáltal a sütő tönkremehet.

Ha műanyag vagy papír tartóedényben melegít ételt, tartsa szemmel a sütőt, mert ezek meggyulladhatnak;

A mikrohullámú sütővel ne szárítson újságpapírt vagy ruhát.

Ha füstöt észlel, kapcsolja ki vagy húzza ki a készüléket és tartsa zárva az ajtót, hogy elfojtsa a lángokat;

Italok mikrohullámú melegítésekor kitörő erejű késleltetett forrás következhet be, ezért az edény kezelésekor gondosan kell eljárni, hogy megakadályozza az ilyen helyzetet;

MINDIG hagyjon legalább 20 másodperces várakozási időt, miután a sütő már kikapcsolt, hogy a hőmérséklet kiegyenlítődjön.

Melegítés közben szükség szerint, melegítés után MINDIG keverje meg az italokat.

Ha megégette magát, akkor az alábbi ELSŐSEGÉLY utasítások szerint járjon el:

* Tartsa a megégett bőrfelületet legalább 10 percig hideg vízbe.

*Takarja le tiszta, száraz kötszerrel.

*Ne használjon semmilyen krémet, olajat vagy oldatot.

NE töltse tele az edényt. A folyadék kifutásának megelőzése érdekében olyan edényt válasszon, amely felül szélesebb, mint alul. A szűk nyakú üvegek szintén felrobbanhatnak, ha túlhevítik azokat.

NE melegítsen cumisüveget cumival együtt, mivel az üveg túlhevülés esetén felrobbanhat.

A cumisüvegek és a bébiételes üvegek tartalmát mindig keverje meg vagy rázza fel fogyasztásuk előtt az égési sérülések elkerülése céljából;

Tojások héjukban és egész főtt tojások a mikrohullámú sütében nem melegíthetők, mert felrobbanhatnak, még azután is, hogy a mikrohullámú melegítés már befejeződött;

Szintén ne melegítsen légmentesen zárt vagy vákuumcsomagolású üvegeket vagy edényeket, diót héjában, paradicsomot stb.

A sütőt rendszeresen tisztítani kell, és az ételmaradványokat el kell távolítani;

A sütő tisztántartásának elmulasztása felületének károsodásához vezethet, amely kedvezőtlenül befolyásolhatja a készülék teljesítményét, és veszélyes helyzet kialakulását eredményezheti;

TILOS konyharuhával vagy papírral letakarni a szellőzőnyílásokat. Ezek meggyulladhatnak, amikor a forró levegő a sütőből kiáramlik.

Ha a sütő túlmelegszik, akkor automatikusan kikapcsol. A sütő nem kapcsolható be ismét, amíg megfelelően le nem hűlt.

MINDIG használjon edényfogó kesztyűt, amikor a sütőből az ételt kiveszi, a véletlen égési sérülések elkerülése céljából.

NE érintse meg a fűtőelemeket vagy a sütő belső falait, amíg a sütő le nem hűl.

3

Page 3
Image 3
Samsung G2719N-S/XEO manual Hogyan kell ezt a füzetet használni?, Biztonsági előírások, Figyelmeztetés Megjegyzés Vigyázat

G2719N/XEH, G2719N-S/XEH, G2719N-S/XEO, G2719N-S/XET specifications

The Samsung G2719N/XEH is a cutting-edge monitor designed to cater to both gamers and professionals, showcasing a blend of advanced technologies, impressive features, and sleek aesthetics. This 27-inch monitor is packed with capabilities that enhance visual performance and user experience, making it a versatile addition to any workspace or gaming setup.

One of the standout features of the G2719N/XEH is its Full HD resolution of 1920 x 1080 pixels, which ensures crystal-clear images and vibrant colors. The monitor uses an IPS panel technology that offers wide viewing angles of up to 178 degrees, minimizing color distortion and allowing for consistent image quality, whether viewed from the front or side. The color accuracy provided by the IPS display makes it an excellent choice for content creators, graphic designers, and anyone seeking precise visual output.

The monitor supports a refresh rate of 75Hz, which delivers smoother motion and reduces screen tearing during fast-paced gaming sessions. Coupled with a rapid response time of just 1ms MPRT (Moving Picture Response Time), the G2719N/XEH is designed to provide players with a competitive edge, ensuring that even the fastest actions are rendered flawlessly. Furthermore, the monitor is equipped with AMD FreeSync technology, which synchronizes the refresh rate of the monitor with the frame rate of the graphics card, resulting in a seamless gaming experience devoid of stutters.

In terms of connectivity, the G2719N/XEH comes with a range of ports, including HDMI and VGA inputs, allowing users to connect a variety of devices without hassle. The monitor also incorporates a user-friendly on-screen display (OSD) menu that provides easy access to various settings, making customization straightforward.

Another notable characteristic of the G2719N/XEH is its eye care technology, which includes features such as Flicker-Free technology and a Blue Light filter. These innovations help reduce eye strain, making it suitable for extended periods of use, whether in front of the computer for work or during marathon gaming sessions.

With its sleek, modern design and slim bezels, the Samsung G2719N/XEH not only delivers exceptional performance but also adds a touch of elegance to any desk setup. Its versatile features make it a well-rounded choice for users looking for reliability, functionality, and style. Overall, the Samsung G2719N/XEH stands as a remarkable monitor that satisfies a wide array of needs, from everyday computing to immersive gaming experiences.