A termékhez mellékelt akkumulátor a felhasználó által nem cserélhető. A cseréjével kapcsolatban vegye fel a kapcsolatot a szolgáltatójával. Ne próbálja meg eltávolítani, vagy tűzbe dobni az akkumulátort. NE szerelje szét, törje össze, vagy lyukassza ki az akkumulátort. Amennyiben szeretné leselejtezni a készüléket, a hulladék-feldolgozó fogja megtenni a szükséges intézkedéseket a termék újrahasznosításával és megfelelő semlegesítésével kapcsolatban, beleértve az akkumulátort is.

Jogi nyilatkozat

A berendezéssel elérhető egyes tartalmak és szolgáltatások harmadik felek tulajdonát képezhetik, és szerzői jogi, szabadalmi, védjegy és/vagy egyéb szellemi tulajdoni oltalom alatt állhatnak. Az ilyen átadott tartalmak felhasználása kizárólag személyes használatra korlátozódik. Tilos bármiféle tartalmat vagy szolgáltatást a tartalom tulajdonosa vagy a szolgáltató által nem jóváhagyott módon használni. Az előbbiek korlátozása nélkül, hacsak a megfelelő tartalom tulajdonosa vagy a szolgáltató kifejezetten azt jóvá nem hagyja, tilos bármilyen módon és bármilyen médián keresztül a jelen eszközben megjelenő bármilyen tartalmat vagy szolgáltatást módosítani, másolni, újra közzétenni, feltölteni, elküldeni, közölni, lefordítani, eladni, ebből származtatott munkákat létrehozni, kihasználni vagy terjeszteni.

„HARMADIK FÉL TULAJDONÁT KÉPEZŐ TARTALMAK ÉS SZOLGÁLTATÁSOK AZ ADOTT ÁLLAPOTUKBAN HASZNÁLHATÓK A SAMSUNG NEM FELEL AZ ÍGY ELÉRHETŐ, BÁRMELY CÉLBÓL BIZTOSÍTOTT TARTALMAKÉRT

ÉS SZOLGÁLTATÁSOKÉRT, SEM KIFEJEZETTEN, SEM BELEÉRTENDŐEN. A SAMSUNG KIFEJEZETTEN KIZÁRJA BÁRMILYEN BENNE FOGLALT JÓTÁLLÁS FELELŐSSÉGÉT, BELEÉRTVE, DE NEM KORLÁTOZVA A KÖVETKEZŐKRE: KERESKEDELEMRE VONATKOZÓ JÓTÁLLÁS VAGY EGY MEGHATÁROZOTT CÉLRA VALÓ ALKALMASSÁGRA VONATKOZÓ JÓTÁLLÁS. A SAMSUNG NEM GARANTÁLJA A KÉSZÜLÉKEN KERESZTÜL ELÉRT TARTALMAK VAGY SZOLGÁLTATÁSOK PONTOSSÁGÁT, ÉRVÉNYESSÉGÉT, IDŐSZERŰSÉGÉT, JOGSZERŰSÉGÉT VAGY TELJESSÉGÉT, ÉS SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT,BELEÉRTVE A GONDATLANSÁGOT, NEM VONHATÓ FELELŐSSÉGRE, SEM A SZERZŐDÉSSEL KAPCSOLATBAN, SEM AZON KÍVÜL, SEMMIFÉLE KÖZVETLEN VAGY KÖZVETETT, VÉLETLEN, SPECIÁLIS VAGY KÖVETKEZMÉNYES KÁRÉRT, SÉRÜLÉSÉRT, ÜGYVÉDI DÍJAKÉRT, KÖLTSÉGEKÉRT, VAGY BÁRMILYEN MÁS KÁRÉRT, AMELY BÁRMIFÉLE TARTALOMRA VAGY SZOLGÁLTATÁSRA VEZETHETŐ VISSZA, AKÁR EZEKKEL KAPCSOLATOS, VAGY EZEKBEN TARTALMAZOTT INFORMÁCIÓK OKÁN, AKÁR EZEK ÖN VAGY BÁRMELY HARMADIK FÉL ÁLTALI HASZNÁLATÁBÓL ERED, MÉG AKKOR SEM, HA AZ ILYEN KÁROK LEHETŐSÉGÉRE FELHÍVTÁK A FIGYELMÉT.”

Magyar

Page 331
Image 331
Samsung SM-T800NHAAATO, SM-T800NZWAEUR, SM-T800NTSAATO, SM-T800NTSASEB, SM-T800NZWADBT, SM-T800NTSAXEO manual Jogi nyilatkozat

SM-T800NHAASER, SM-T800NHAANEE, SM-T800NTSAXSK, SM-T800NZWABGL, SM-T800NZWATUR specifications

The Samsung SM-T800 series, particularly models SM-T800NTSATPH, SM-T800NZWAPHE, SM-T800NZWAXEO, SM-T800NZWATPH, and SM-T800NHAAATO, represents a robust line of tablets designed to cater to a diverse array of user needs. These devices are part of Samsung's commitment to providing high-quality features and cutting-edge technologies to enhance productivity, entertainment, and overall user experience.

At the heart of the SM-T800 series is the impressive display technology. The tablets boast a stunning 10.5-inch Super AMOLED screen with a resolution of 2560 x 1600 pixels, which delivers vibrant colors and deep blacks. This makes it ideal for consuming multimedia content, such as movies and games, while also providing an immersive reading experience. The high pixel density ensures that text appears sharp and images are crystal clear.

Performance-wise, the SM-T800 models are powered by a robust processor that allows for seamless multitasking and efficient handling of demanding applications. Coupled with ample RAM, users can expect smooth performance whether they are browsing the web, playing games, or using productivity applications. The tablets run on the Android operating system, providing access to a wide range of applications through the Google Play Store, further enhancing their utility.

One of the standout features of the SM-T800 series is its connectivity options. With support for Wi-Fi and optional LTE, users can stay connected wherever they go, making it suitable for both work and leisure. The addition of Bluetooth technology allows for easy pairing with other devices, such as speakers or headphones, enhancing the overall user experience.

Battery life is another crucial aspect of the SM-T800 models, with a high-capacity battery that ensures extended usage without frequent recharging. This is particularly beneficial for users on the go who need reliability throughout their day.

In terms of design, the SM-T800 series exhibits a sleek, lightweight profile that enhances portability. With a premium build quality, the tablets not only look sophisticated but also feel durable.

The SM-T800 models are also equipped with a range of productivity tools, such as split-screen functionality and multitasking capabilities. With an S Pen included in some packages, the tablets cater to artists and note-takers alike, enabling precise input and creativity on the go.

In summary, the Samsung SM-T800 series distinguishes itself through its impressive display, powerful performance, robust connectivity, and thoughtful design features. Whether for entertainment, productivity, or creative pursuits, these tablets are engineered to meet the needs of today's users.