Samsung ME73A/BOL, ME73A/XEO manual Magyar

Page 30

MAGYAR

ÓVINTÉZKEDÉSEK AZ ESETLEGES TÚLZOTT MIKROHULLÁMÚENERGIA-KISUGÁRZÁS ELLEN (CSAK A MIKROHULLÁMÚ FUNKCIÓRA VONATKOZIK)

Az alábbi biztonsági óvintézkedések elmulasztása esetén káros mikrohullámúenergia-kisugárzásnak teszi ki magát és a környezetét.

(a)Ne üzemeltesse a sütőt nyitott ajtóval vagy hatástalanított biztonsági reteszekkel, illetve úgy, hogy bármilyen tárgyat a biztonsági retesz nyílásaiba helyez.

(b)NE helyezzen semmit a sütő ajtaja és homlokfelülete közé, és ne hagyja, hogy étel- vagy tisztítószer-maradék rakódjon le a tömítőfelületekre. Ügyeljen az ajtó és az ajtótömítés felületének tisztaságára. Használat után először nedves, majd puha, száraz ronggyal törölje le a felületeket.

(c)Ha megsérült a sütő, NE üzemeltesse addig, amíg meg nem javíttatta a gyártó által felkészített szakemberrel. Különösen fontos, hogy a sütő ajtaja megfelelően záródjon, és ne sérüljenek meg a következő elemek:

(1)ajtó (meghajlás)

(2)ajtózsanérok (törés vagy kilazulás)

(3)Ajtótömítés és tömítőfelületek

(d)A sütőt csak a gyártó által felkészített, szakképzett mikrohullámúkészülék-szerelő javíthatja vagy helyezheti üzembe.

Ha a készülék alkatrészeinek cseréjére vagy a készülék hibájának kijavítására a felhasználó hibájából van szükség, a Samsung szervizdíjat számol fel. Ez a kikötés a következő esetekre vonatkozik:

(a)Behorpadt, megkarcolt vagy törött ajtó, fogantyú, külső panel vagy kezelőpanel.

(b)Törött vagy hiányzó tálca, görgő, összekötőelem vagy rács.

A készüléket csak a használati útmutatóban leírt módon, rendeltetésének megfelelően használja. Az útmutatóban szereplő figyelmeztetések és fontos biztonsági előírások nem tesznek említést minden esetlegesen előforduló helyzetről. A készülék üzembe helyezése, karbantartása és működtetése során a felhasználó felelőssége, hogy ésszerűen, elővigyázatosan és megfontoltan járjon el.

Mivel az itt szereplő utasítások több különböző típusra vonatkoznak, az Ön mikrohullámú sütőjének tulajdonságai némileg eltérhetnek az útmutatóban leírtaktól, és előfordulhat, hogy nem minden figyelmeztetés vonatkozik Önre. Kérdéseivel forduljon a legközelebbi szervizközponthoz, vagy további tájékoztatásért látogasson el a www.samsung.com honlapra.

Ez a mikrohullámú sütő ételek melegítésére szolgál. Háztartási célokra készült. Ne melegítsen benne textíliát vagy magvakkal töltött párnát, mert az égési sérüléseket vagy tüzet okozhat. A gyártó nem felelős a készülék helytelen vagy nem rendeltetésszerű használatából eredő károkért.

A sütő tisztán tartásának elmulasztása felületének károsodásához

vezethet, ami kedvezőtlenül befolyásolhatja a készülék teljesítményét, és veszélyes helyzet kialakulását okozhatja.

A TERMÉK HULLADÉKBA HELYEZÉSÉNEK MÓDSZERE (WEEE – ELEKTROMOS ÉS ELEKTRONIKUS BERENDEZÉSEK HULLADÉKAI)

(A szelektív gyűjtő rendszerekkel rendelkező országokban használható)

Ez a jelzés a terméken, tartozékain vagy dokumentációján arra utal, hogy hasznos élettartama végén a terméket és elektronikus tartozékait (pl. töltőegység, fejhallgató, USB kábel) nem szabad a háztartási hulladékkal együtt kidobni. A szabálytalan hulladékba helyezés által okozott környezet- és egészségkárosodás megelőzése érdekében ezeket a tárgyakat különítse el a többi hulladéktól, és felelősségteljesen gondoskodjon az újrahasznosításukról az anyagi erőforrások fenntartható újrafelhasználásának elősegítése érdekében.

A háztartási felhasználók a termék forgalmazójától vagy a helyi önkormányzati szervektől kérjenek tanácsot arra vonatkozóan, hová és hogyan vihetik el az elhasznált termékeket a környezetvédelmi szempontból biztonságos újrahasznosítás céljából.

Az üzleti felhasználók lépjenek kapcsolatba beszállítójukkal, és vizsgálják meg az adásvételi szerződés feltételeit. Ezt a terméket és tartozékait nem szabad az egyéb közületi hulladékkal együtt kezelni.

10

ME73A_XEO-DE68-03794F-02_HU.indd 10

2013-09-11 �� 8:09:10

Image 30
Contents Kuchenka mikrofalowa Należy JE Uważnie Przeczytać I Zachować NA Przyszłość Ostrzeżenie Nie należy używać kuchenki, jeśliUrządzenie jest przeznaczone wyłącznie do użytku domowego Polski Nie wolno dopuścić, by dzieci bawiły się urządzeniem Nie należy używać myjki parowejPolski Czyszczenie Kuchenki Mikrofalowej Dotyczy wyłącznie modeli z tacą obrotowąDotyczy wyłącznie modeli z obrotowym elementem grzejnym Razie potrzeby tacę można normalnie myć także w zmywarceGromadzenia się pozostałości jedzenia Przechowywanie I Naprawa Kuchenki MikrofalowejZastosowań komercyjnych OstrzeżeniePrzestroga Polski Spis Treści PiekarnikPanel Sterowania AkcesoriaPierścień obrotowy umieszczany na środku kuchenki Efekt Ustawianie Godziny GOTOWANIE/PODGRZEWANIEFunkcja automatycznego oszczędzania energii 10 min, 1 min i 10 sDostosowywanie Czasu Pracy Poziomy MocyZatrzymywanie Pracy Kuchenki Ustawianie Trybu Oszczędzania EnergiiPrzykład Korzystanie Z Funkcji Szybkiego PODGRZEWANIA/GOTOWANIAUstawienia Szybkiego PODGRZEWANIA/GOTOWANIA Potrawa/Przycisk Wielkość Czas Zalecenia PorcjiNaciśnij przycisk szybkiego rozmrażania Korzystanie Z Automatycznej Funkcji Szybkiego RozmrażaniaUstawienia Automatycznego Szybkiego Rozmrażania Porcja Czas ZaleceniaGotowanie Wieloetapowe Lista Naczyń I Przyborów Kuchennych CO Robić W Przypadku Wystąpienia Problemu LUB Wątpliwości Parametry TechniczneModel ME73A Mikrohullámú sütő Készüléket kizárólag háztartási használata tervezték Mindig tartsa be ezeket a biztonsági előírásokatHasználni, amíg szakember meg nem javította Figyelem súlyos személyi sérülést vagy halált okozhatMagyar Készülék nem tisztítható nagynyomású mosóval Sütő tisztán tartásának elmulasztása felületiMagyar Mikrohullámú Sütő Tisztítása Sütő üzembe helyezésekorTávolítson el minden csomagolóanyagot a sütő belsejéből Külső felületeket meleg, szappanos vízbe mártottMikrohullámú Sütő Tárolása ÉS Javítása Ne gyűljenek felModellek esetén Törött zsanér Megrongálódott tömítésekFigyelem Vigyázat Magyar Tartalom SütőKezelőpanel TartozékokAutomatikus energiatakarékos funkció AZ IDŐ BeállításaFŐZÉS/MELEGÍTÉS Teljesítményszint gombAZ Elkészítési IDŐ Beállítása TeljesítményszintekFőzés Leállítása AZ Energiatakarékos Üzemmód BeállításaGyors MELEGÍTÉS/FŐZÉS Funkció Használata Gyors MELEGÍTÉS/FŐZÉS BeállításaiÉtel/Gomb Adag Pihentetési Javaslatok Idő Eredmény AZ Automatikus Gyorskiolvasztás Funkció HasználataAZ Automatikus Gyorskiolvasztás Beállításai Kód/Étel Adag Pihentetési Javaslatok IdőTöbbfázisú Főzés Gyorskiolvasztás gombotMikrohullámú Sütőben Használható Edények Teendők Kétség Vagy Probléma Esetén Műszaki AdatokModell Kódszám DE68-03794F-02 Mikrovlnná rúra Zaistite neustále dodržiavanie týchto bezpečnostných zásad Dovtedy, kým ju neopraví kompetentná osobaTento spotrebič je určený len na použitie v domácnosti Pravdepodobne mať za následok nebezpečnú situáciu Zariadenie sa nesmie čistiť pomocou silného prúdu vody Nepoužívajte parný čističSlovenčina Inštalácia Mikrovlnnej Rúry Čistenie Mikrovlnnej RúryPoutierajte dosucha Uskladnenie a Oprava Vašej Mikrovlnnej Rúry NenahromadiaHo. Iba model s visiacim ohrevným prvkom Táto mikrovlnná rúra nie je určená pre komerčné využitieBezpečnostných dôvodov nevymieňajte Kvalifikovaným technikom na výmene žiarovkyUpozornenie Platí v krajinách so zavedeným separovaným zberom Obsah RúraOvládací Panel PríslušenstvoFunkcia automatickej úspory energie Nastavenie ČasuVARENIE/PRIHRIEVANIE Min a 10 sNastavenie Času Varenia Úrovne VýkonuZastavenie Varenia Nastavenie Režimu Úspory EnergiePoužívanie Funkcie Okamžitého PRIHRIATIA/VARENIA Nastavenia Okamžitého PRIHRIATIA/VARENIAJedlo/Tlačidlo Veľkosť Odstátie Odporúčania Porcie Stlačte tlačidlo Výkonné rozmrazovanie Používanie Funkcie Rýchleho Automatického RozmrazovaniaNastavenia Rýchleho Automatického Rozmrazovania VýsledokViacstupňové Varenie RozmrazovanieSprievodca Náčiním NA Varenie ČO Treba Robiť V Prípade Pochybností Alebo Problémov Technické ÚdajeKód č. DE68-03794F-02 Mikrovlnná trouba Před použitím trouby je třeba postupovat Zkontrolovat jeho teplotu Výstraha týká se pouze režimu horkovzdušná trouba volitelně Povrch poškrábat a způsobit popraskání Skla Instalace Mikrovlnné Trouby Veškeré prodlužovací kabely, pokudČištění Mikrovlnné Trouby Pouze model s výklopným topným tělesem Vnější plochy očistěte měkkým hadříkemNehromadily Nebránily správnému zavírání dvířek Skladování a Opravy Mikrovlnné TroubyVýstraha Varování Správná Likvidace Výrobku Elektrický a Elektronický Odpad Obsah Obsah TroubaPříslušenství Nastavení Času VAŘENÍ/OHŘEVFunkce automatické úspory energie Zastavení Vaření Výkonové StupněNastavení Doby Vaření Nastavení Režimu Úspory EnergiePoužití Funkce Okamžitý OHŘEV/VAŘENÍ Nastavení Funkce Okamžitý OHŘEV/VAŘENÍPokrm/Tlačítko Velikost Doba Doporučení Porce Odstavení Stiskněte tlačítko Rychlé rozmrazování Použití Funkce Rychlé Automatické RozmrazováníNastavení Funkce Rychlé Automatické Rozmrazování VýsledekVaření VE Více Fázích Rychlé rozmrazováníPokyny PRO Výběr Nádobí JAK SI Počínat V Případě Pochybností Nebo Potíží Bosnia Microwave Oven Read Carefully and Keep for Future Reference This appliance is intended to be used in household onlyPersonal injury or property damage English ME73AXEO-DE68-03794F-02EN.indd 2013-09-11 75400 English Installing Your Microwave Oven Cleaning Your Microwave OvenInside and outside surfaces Door and door seals When storing or having your microwave oven Storing and Repairing Your Microwave OvenFew simple precautions should be taken ServicedEnglish Bottles, jars, containers, nuts inshells, tomatoes etc Applicable in countries with separate collection systems Contents OvenAccessories Control PanelAuto energy saving function Setting the TimeCOOKING/REHEATING ResultSetting the Energy Save Mode Power LevelsAdjusting the Cooking Time Power Level OutputUsing the Instant REHEAT/COOK Feature Instant REHEAT/COOK SettingsFood/Button Serving Standing Recommendations Size Time Using the Auto Rapid Defrost Feature Auto Rapid Defrost SettingsCode/Food Portion Standing Recommendations Time Multistage Cooking Cookware Guide What to do if YOU are in Doubt or have a Problem Technical SpecificationsModel Bulgaria
Related manuals
Manual 160 pages 19.68 Kb Manual 100 pages 31.17 Kb

ME73A/BOL, ME73A/XEO specifications

The Samsung ME73A/XEO is a compact and efficient microwave oven designed to seamlessly fit into modern kitchens. It boasts a sleek and minimalist design, making it an attractive addition that harmonizes well with various kitchen decors. With a capacity of 23 liters, the ME73A/XEO is ideally suited for individuals or small families, providing ample space for a variety of cooking tasks.

One of the standout features of the Samsung ME73A/XEO is its 800-watt power output. This level of power ensures that food is cooked quickly and evenly, significantly reducing meal preparation time. The microwave offers multiple power levels, allowing users to customize cooking intensity based on the specific requirements of different dishes.

Equipped with a convenient digital display, the ME73A/XEO makes it easy to navigate through its range of settings. The intuitive control panel allows for straightforward operation, whether you are reheating leftovers, defrosting meat, or cooking popcorn. The one-touch cooking feature is particularly user-friendly, enabling quick access to common tasks with just a single button press.

The Samsung ME73A/XEO also includes a ceramic enamel interior, which offers easy cleaning and durability. This coating not only enhances hygiene by preventing the growth of bacteria but also resists scratches and ensures that unpleasant odors don't linger, keeping the microwave smelling fresh.

Another highlight is the eco mode, which reduces power consumption when the microwave is not in use. This feature is particularly appealing for environmentally conscious consumers, as it aligns with sustainable living practices.

In terms of safety, the ME73A/XEO is equipped with a child lock function, making it a suitable choice for families with young children. This safety feature prevents unintended operations, giving parents peace of mind while using the microwave.

Overall, the Samsung ME73A/XEO combines modern technology with user-friendly features, making it a versatile kitchen appliance. Its efficient cooking performance, practical design, and easy maintenance elevate it as a reliable choice for anyone looking to enhance their cooking experience. Whether you're in need of a quick meal solution or a reliable reheating option, the ME73A/XEO stands out as a practical addition to any home.