6EZEN A NYOMTATOTT KORLÁTOZOTT JÓTÁLLÁSI NYILATKOZATON KÍVÜL NINCS MÁS, ÍRÁSBAN VAGY SZÓBAN NYILVÁNOSSÁGRA HOZOTT JÓTÁLLÁS. MINDEN VÉLELMEZETT JÓTÁLLÁS, KORLÁTOZÁS NÉLKÜL BELEÉRTVE A KERESKEDELMI, ILLETVE BÁRMELY KÜLÖNLEGES CÉLNAK VALÓ MEGFELELŐSÉGRE VONATKOZÓ VÉLELMEZETT JÓTÁLLÁST, CSAK EZEN KORLÁTOZOTT JÓTÁLLÁS IDŐTARTAMÁRA VONATKOZIK. A SONY ERICSSON ÉS LICENCPARTNEREI SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT NEM FELELŐSEK SEMMIFÉLE VÉLETLEN VAGY KÖVETKEZMÉNYES KÁRÉRT, BELEÉRTVE TÖBBEK KÖZÖTT A KERESKEDELMI VESZTESÉGEKET ÉS A HASZON ELVESZTÉSÉT. EZEK A KÁRIGÉNYEK JOGILAG TELJES MÉRTÉKBEN VISSZAUTASÍTHATÓK.

Bizonyos országokban és államokban nem engedélyezett a véletlen és a következményes károk kizárása vagy korlátozása, illetve a vélelmezett jótállás időtartamának korlátozása, így a fenti korlátozások vagy kizárások nem vonatkoznak mindenkire.

Ez a jótállás nem befolyásolja a vevőnek a vonatkozó hatályos törvények által biztosított állampolgári jogait, illetve a vevőnek a kereskedővel szembeni, a kereskedelmi szerződésben biztosított jogait.

Fontos tudnivalók

* EURÓPAI UNIÓ (EU)

Ha az EU egyik tagországában vásárolták a Terméket, akkor a Termékre a szervizszolgáltatást a jótállási időszakon belül, a fenti feltételekkel bármelyik olyan EU-tagországban igénybe lehet venni, amelyben felhatalmazott Sony Ericsson értékesítők ugyanilyen Terméket forgalmaznak. Annak érdekében, hogy megtudja, beszerezhető-e az adott Termék abban az EU-tagországban, amelyben tartózkodik, hívja a helyi Sony Ericsson Call Center központot. Vegye figyelembe, hogy bizonyos javításokat csak abban az országban lehet elvégezni, ahol eredetileg vásárolták a Terméket, például azért, mert a Termék olyan belső vagy külső tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek különböznek a más EU-tagországokban értékesített azonos típus tulajdonságaitól.

**Egyes országokban/területeken további információt is kérhetnek. Ezek a vásárlást igazoló nyugtán jól láthatóan fel vannak tüntetve.

FCC Statement

This device complies with Part 15 of the FCC rules. Operation is subject to the following two conditions:

(1)This device may not cause harmful interference, and

(2)This device must accept any interference received, including interference that may cause undesired operation.

Ez a termék nem tartalmaz ólmot és halogéngázokat.

This is the Internet version of the user's guide. © Print only for private use.

37