„HARMADIK FÉL TULAJDONÁT KÉPEZŐ TARTALMAK ÉS SZOLGÁLTATÁSOK AZ ADOTT ÁLLAPOTUKBAN HASZNÁLHATÓK.” A SAMSUNG NEM FELEL AZ ÍGY ELÉRHETŐ, BÁRMELY CÉLBÓL BIZTOSÍTOTT TARTALMAKÉRT ÉS SZOLGÁLTATÁSOKÉRT, SEM KIFEJEZETTEN, SEM BELEÉRTENDŐEN. A SAMSUNG KIFEJEZETTEN KIZÁRJA BÁRMILYEN BENNE FOGLALT JÓTÁLLÁS FELELŐSSÉGÉT, BELEÉRTVE, DE NEM KORLÁTOZVA A KÖVETKEZŐKRE: KERESKEDELEMRE VONATKOZÓ JÓTÁLLÁS VAGY EGY MEGHATÁROZOTT CÉLRA VALÓ ALKALMASSÁGRA VONATKOZÓ JÓTÁLLÁS. A SAMSUNG NEM GARANTÁLJA A KÉSZÜLÉKEN KERESZTÜL ELÉRT TARTALMAK VAGY SZOLGÁLTATÁSOK PONTOSSÁGÁT, ÉRVÉNYESSÉGÉT, IDŐSZERŰSÉGÉT, JOGSZERŰSÉGÉT VAGY TELJESSÉGÉT, ÉS SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT, BELEÉRTVE A GONDATLANSÁGOT, NEM VONHATÓ FELELŐSSÉGRE, SEM A SZERZŐDÉSSEL KAPCSOLATBAN, SEM AZON KÍVÜL, SEMMIFÉLE KÖZVETLEN VAGY KÖZVETETT, VÉLETLEN, SPECIÁLIS VAGY KÖVETKEZMÉNYES KÁRÉRT, SÉRÜLÉSÉRT, ÜGYVÉDI DÍJAKÉRT, KÖLTSÉGEKÉRT, VAGY BÁRMILYEN MÁS KÁRÉRT, AMELY BÁRMIFÉLE TARTALOMRA VAGY SZOLGÁLTATÁSRA VEZETHETŐ VISSZA, AKÁR EZEKKEL KAPCSOLATOS, VAGY EZEKBEN TARTALMAZOTT INFORMÁCIÓK OKÁN, AKÁR EZEK ÖN VAGY BÁRMELY HARMADIK FÉL ÁLTALI HASZNÁLATÁBÓL ERED, MÉG AKKOR SEM, HA AZ ILYEN KÁROK LEHETŐSÉGÉRE FELHÍVTÁK A FIGYELMÉT.”

Magyar

Page 304
Image 304
Samsung SM-R365NZRAXEZ, SM-R365NZKADBT, SM-R365NZKNDBT, SM-R365NZRNDBT, SM-R365NZRADBT, SM-R365NZRAXEF, SM-R365NZKNXEF Magyar

SM-R365NZRASEB, SM-R365NZRANEE, SM-R365NZRAXEH, SM-R365NZRAXEF, SM-R365NZKAXEH specifications

The Samsung SM-R365NZKNNEE, SM-R365NZKANEE, SM-R365NZRNNEE, and SM-R365NZRANEE are part of the Galaxy Watch Active series, offering a blend of fitness tracking and smart functionalities that cater to the needs of health-conscious users. These smartwatches are designed for the modern individual who seeks to maintain an active lifestyle while staying connected.

One of the main features of the Galaxy Watch Active series is its fitness tracking capabilities. Equipped with a built-in heart rate monitor, these devices allow users to keep an eye on their heart health during workouts, ensuring they stay within their desired intensity zones. The watches also support a comprehensive suite of fitness modes, including running, cycling, swimming, and even yoga, thereby providing insights tailored to various types of exercises.

The durability of the Galaxy Watch Active is another standout characteristic. These devices are water-resistant with a rating of 5 ATM, which means you can confidently wear them while swimming or engaging in other water activities. Additionally, the watches have passed rigorous military standards for durability, making them suitable for both everyday wear and more strenuous adventures.

In terms of technology, the Galaxy Watch Active series runs on Samsung's Tizen OS, providing a user-friendly interface and seamless integration with Samsung smartphones. Users benefit from features like notifications for calls, texts, and app alerts straight to their wrist, enhancing convenience without needing to reach for their phone.

Battery life is another area where these smartwatches excel. With efficient software and a power-saving mode, users can enjoy substantial usage beyond a full day without needing frequent recharges, allowing for uninterrupted fitness tracking even during extended activities.

Moreover, the Samsung SM-R365NZ models support various health monitoring features, such as stress management and sleep tracking, providing valuable insights into overall wellness. Users can track trends in their stress levels and receive recommendations for managing it effectively, as well as monitor their sleep patterns to improve rest quality.

In summary, the Samsung SM-R365NZKNNEE, SM-R365NZKANEE, SM-R365NZRNNEE, and SM-R365NZRANEE smartwatches combine fitness tracking, durability, and smart connectivity into one stylish device. With a focus on health metrics and user-friendly features, these wearables are ideal companions for those looking to enhance their fitness journey while remaining connected.