177
Jabra JX10 Bluetooth headset
eltávolítják erről a termékről.
a garancia nem vonatkozik a kozmetikai jellegű károkra vagy a
téves használatból, a rossz célra való alkalmazásból, hanyagság-
ból, természeti csapásból, balesetből, továbbá a termék vagy
bármely részének szétszedéséből vagy módosításából eredő
károkra. ez a garancia nem vonatkozik a helytelen használatból,
karbantartásból vagy felszerelésből, illetve nem a gn vagy gn
márkakereskedő (amelyek jogosultak a gn garanciális munkák
végrehajtására) által végzett javításból eredő károkra. Bármely
illetéktelen javítás e garancia érvénytelenítését vonja maga után.
a Jelen garanCia kereTéBen eSZkÖZÖlT JaVíTáSok Vagy
CSerék JelenTik a fogyaSZTó egyedÜli JogorVoSlaTáT. a gn
neM felel SeMMilyen VéleTlenÜl Vagy kÖVeTkeZMénykénT
felMerÜlŐ kárérT, ValaMinT e TerMékre VonaTkoZó kife-
JeZeTT Vagy hallgaTólagoS garanCia MegSérTéSéérT. a
TÖrVény álTal TilToTT MérTékTŐl elTekinTVe eZ a garanCia
kiZárólagoSnak TekinTendŐ éS helyeTTeSíT BárMely
kifeJeZeTT, illeTVe hallgaTólagoS garanCiáT, BeleérTVe
(neM kiZárólagoSan) aZ érTékeSíTheTŐSéggel éS egy
MeghaTároZoTT gyakorlaTi Célra Való alkalMaSSággal
kaPCSolaToS garanCiáT iS.
MegJegyZéS! ez a garancia különleges törvényes jogokat biztosít
Önnek. ezen kívül Ön más jogokkal is rendelkezhet, amelyek az
adott helyszíntől függően eltérőek lehetnek. egyes törvények
nem engedélyezik a véletlenül vagy következményként felmerülő
károk, illetve a hallgatólagos garanciák kizárását vagy korlátozását,
ezért a fenti kizárások nem biztos, hogy érvényesek Önre nézve
is. ez a garancia nem érinti az Ön vonatkozó országos vagy helyi
törvények által megszabott jogait.
12 TanÚsíTvány és biZTonsági Jóváhagyások
CE
a terméken Ce jelölés látható, az r & TTe irányelvek (99/5/ek)
előírásainak megfelelően. a gn netcom ezennel kijelenti, hogy a
termék teljes mértékben megfelel az 1999/5/ek irányelv legfon-
tosabb követelményeinek és más vonatkozó előírásainak.
További tájékoztatásért látogasson el a http://www.jabra.com
honlapra.
a terméket a következő eu tagállamokban történő felhasználásra
szánták: ausztria, Belgium, Ciprus, Cseh köztársaság, dánia,
egyesült királyság, észtország, finnország, franciaország,