Melegítés után 20 másodpercig hagyja a folyadékot a mikrohullámú sütőben, hogy elkerülje a folyadék hirtelen felbuggyanását.

2-as program: Főtt tészta

Ez a program csak a mikrohullámú teljesítmény használata mellett megy.

A beállított súly szerint a program 25-35 percig megy.

Tészta főzésére magas edényt használjon, mert fennáll annak a veszélye, hogy kifut.

Használjon annyi vizet, mint a hagyományos főzésnél is.

Először forralja fel a vizet a lefedett edényben. Tegye bele a tésztát. Ezután elindíthatja az Automatikus menüben a tészta programot.

Ezután hagyja állni a tésztát kb. 3 percig.

3-as program: Hal

Ez a program csak a mikrohullámú teljesítmény használata mellett megy.

A beállított súly szerint a program kb. 3:30 -16 percig megy.

Tegye a halszeleteket egy mikrohullámú sütőbe alkalmas tányérra, tegyen hozzá egy kis vajat vagy más zsiradékot, fűszerezze ízlés szerint és indítsa el a Halhoz tartozó Automatika menüt.

4-es program: Rizs

Ez a program csak a mikrohullámú teljesítmény használata mellett megy.

A beállított súly szerint a program 16-36 percig megy.

Rizs főzésére magas edényt használjon, mert fennáll annak a veszélye, hogy kifut. Kb. 25 dkg rizshez 1/2 liter vizet számoljon.

Tegye a rizst az edénybe, tölte fel a szükséges folyadékmennyiséggel és hagyja dagadni benne a rizst kb. 3 percig.

Takarja le az edényt. Ezután elindíthatja a rizshez tartozó Automatika menüt.

5-ös program: Csirke

Ez a program több párolási fokozatban a mikrohullámú teljesítmény és a grillező funkció felhasználásával megy. A beállított súly szerint a program 39-50 percig megy.

Helyezze a csirkét egy mikrohullámú sütőhöz alkalmas tányérra.

Ízlés szerint fűszerezze meg és indítsa el a csirkéhez tartozó Automatika menüt.

Egész csirkét meg kell fordítani, mivel a felfele álló oldala kiszáradhat. A mikrohullámú sütő erre a célra automatikusan megszakítja a programot az idő 2/3-ánál és hangjelzés hallatszik. Fordítsa

meg a csirkét és nyomja meg az Indítás/Gyorsin-

dítás gombot e , ha folytatni szeretné a programot.

6-os program: Felmelegítés

Ez a program csak a mikrohullámú teljesítmény használata mellett megy.

A beállított súly szerint a program kb. 1:00 - 6:20 percig megy.

Helyezze a felmelegítendő ételt tartalmazó tányért a főzőtérben lévő üvegtányérra 3 és indítsa el a felmelegítéshez tartozó Automatika menüt.

7-as program: Burgonya

Ez a program csak a mikrohullámú teljesítmény használata mellett megy.

A beállított súly szerint a program kb. 3:50 -11percig megy.

Tipp

Hámozatlan burgonyát használjon a főzéshez. Szúrjon bele egy párszor villával a burgonya héjába.

Tegye a hámozatlan burgonyát egy mikrohullámú sütőbe való tányérra vagy edénybe. Ha lehet, egyforma méretű burgonyát használjon. Lehetőleg ne érjenek egymáshoz a burgonyadarabok.

8-as program: Sült

Ez a program több párolási fokozatban a mikrohul- lámú teljesítmény és a grillező funkció felhasználásával megy. A beállított súly szerint a program 16-60 percig megy.

- 45 -

Page 47
Image 47
Kompernass KH 1168 manual Tipp, Használjon annyi vizet, mint a hagyományos főzésnél is